Második CEE2ACT Workshop a KKE körforgásos biomassza alapú gazdaságáról

A Geonardo Kft. által rendezett, második CEE2ACT projekt Nemzeti Workshopja, a budapesti Európa Pontban került megrendezésre 2024 május 28-án. A workshopon 20 résztvevő vett részt; akadémiai, kormányzati, kis- és középvállalkozások, civil szervezetek, kutatási és innovációs intézetek képviseletében/képviselői Magyarországról.

Második CEE2ACT Workshop a KKE körforgásos biomassza alapú gazdaságáról

A pojekt eddigi eredményeit Ganszky Dániel (Geonardo) mutatta be, valamint megvitatásra került, hogy hogyan tervez a CEE2ACT projekt hozzájárulni a zöld átmenethez, és a klímasemlegességhez Magyarországon. Illetve megvitatásra került, hogy hogyan lehetne előre lépni a Kapacitásépítési és tudástranszfer tevékenységek segítségével. 

A workshop, Dr. Széles Attila, az Agrárminisztérium képviselőjének megnyitójával kezdődött, majd a projekt előrehaladásáról szóló áttekintést Leitner Dóra és Ganszky Dániel,  a Geonardo képviselői tartották. A délelőtt folyamán, Dr. Botos Barbara, az Energiaügyi Minisztérium képviselője tartott előadást az Európai Klímakockázat Értékelésről, az EU 2040-es klímacéljáról és a talaj, édesvíz, élelmiszerrendszerek és biogyártás összefüggő víziójáról a KKE régióban. 


Samuele Ambrosetti, a BIC képviselője, online prezentációt tartott, a Bioalapú Iparok Konzorciumáról (BIC), amely támogatást nyújt a közép-, és kelet-európai biomassza-alapú vállalkozások számára, és a BIC terjeszkedési stratégiájáról. Tímea Abueisa az FAO-tól bemutatta az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) szerepét a biomassza gazdaságban, valamint jelenlegi munkáját Kelet-Európában és a Balkánon. Dr. Balázs Imre, a BOOST4BIOEAST szinergiáiról tartott előadást, Dely Krisztina, a Greet CE projekttől, pedig bemutatta a Greet CE projektet, a magyarországi tevékenységeket és a "Tudásközpontot". A délutáni ülésszakban, a CEE2ACT partnerek, Rasi Saija, a Finn Természeti Erőforrások Intézetéből (LUKE) és Gudrun Obersteiner, a Bécsi Természeti Erőforrások és Élettudományok Egyeteméről (BOKU) tartottak meghatározó online előadásokat, az új biomassza-alapú gazdasági értékláncokról. 


Hálásan köszönjük minden előadónak: Dr. Széles Attilának, Dr. Botos Barbarának, Samuele Ambrosettinek, Tímea Abueisának, Dr. Balázs Imrének, Krisztina Delynek, Rasi Saijának és Gudrun Obersteinernek az értékes hozzájárulásaikat. Továbbá köszönjük minden résztvevőnek a jelenlétüket, és hozzájárulásaikat. Végül szeretnénk köszönetet mondani, a Svéd RISE Kutatóintézeteknek, és a Wageningeni Egyetemnek, a workshop előkészítésében nyújtott támogatásukért. 

További képekért kattintson ide!
 

  1. Erdei biomassza alapú gazdaság – erdőgazdálkodás by Agrárminisztérium (pdf)
  2. Eszközök a közép- és kelet-európai biomassza alapú gazdaság számára by Geonardo (pdf)
  3. Az Európai Klímakockázat-értékelés, az EU 2040-as klímacélja és a talaj – édesvíz – élelmiszerrendszerek – biogazdaság összefüggő víziója a KKE régióban by Energiaügyi Minisztérium (pdf)
  4. CBE JU call for proposals 2024 by Bio-based Industries Consortium (pdf)
  5. Biomassza-alapú gazdaság a fenntartható élelmezésért és mezőgazdaságért by FAO Európai és Közép-ázsiai Regionális Iroda (REU) (pdf)
  6. Szinergiák a BOOST4BIOEAST projekttel by Budapesti Műszaki Egyetem (pdf)
  7. Tudásátadási program Közös munka by Geonardo (pdf)
  8. Greet CE by Delfy (pdf)
  9. Bioeconomy value chains – Finland by Natural Resources Institute Finland (pdf)
  10. New bioeconomy value chains in Austria by University of Natural Resources and Life Sciences (pdf)

 

Posted on

Read more news

 

Az FGSZ Zrt. piaci igényfelmérést indított a biometán betáplálási és fogyasztási igényekre vonatkozóan. Annak érdekében, hogy realisztikus képet alkothassanak és ennek megfelelően fejleszthessék a hazai biometán infrastruktúrát, egy nem kötelező piaci igényfelmérést indítottak.

Tovább

2024 júliusától Magyarország vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, amelynek feladata a tanácsi együttműködés koordinálása. A magyar elnökség a gazdasági növekedés és a környezeti fenntarthatóság összehangolását tűzte ki célul, különösen a biomassza alapú gazdaság területén.

Tovább

Fedezze fel a CEE2ACT YouTube-csatornáját: Bioeconomy Insights and Experiences

Örömmel hívjuk fel a figyelmet a nemrégiben indított CEE2ACT YouTube-csatornára amely értékes forrás a biomassza alapú gazdasággal kapcsolatos meglátások és legjobb gyakorlatok számára. A csatorna célja, hogy elősegítse a tudásmegosztást és az együttműködést Közép-Kelet- és nyugat-európai partnereink között.

Tovább